Blog

Összeszerelt bútor, vagy lapraszerelt bútor

Régen összeszerelve került a házhoz a bútor, aminek meg volt az előnye és hátránya is, ahogy a mostani módinak, a lapraszereltségnek is. Nézzük, hányadán állunk.

Kisebb bútorboltokban általában összeszerelve vihetjük (vagy vitethetjük) haza a terméket.

Van aki örül, ha megússza a mókázást.
A bútor megérkezik (valahogy, főleg teherautós szállíttatással) és valahogy (főleg fél órás ide oda topogással az ajtóban, lépcsőn, fordulásnál) be is kerül, ahova be kell. (Ha minden jól megy csak 2-3 helyen koccant neki a fal sarkának, ajtónak, és csak néhány nem látható helyen pattant meg.)

Ma már a nagyobb áruházak egyáltalán nem vacakolnak, a bútorokat kizárólag lapraszerelt állapotban adják át.

Van akinek ez jobb, mert ebben az állapotban könnyebben be tudja vinni a lakásba, a szállítás és szűk lépcsők sem okoznak különösebb akadályt, a bútor sértetlenül költözhet be (és kezdetét veheti a kapcsolat és idegrendszerek próbája, az összeszerelés).

Néha a jó fej cégek, jó fej emberei a kiszállítással együtt gyorsan össze is szerelik a bútort, rutinból megoldják, csukott szemmel is, de ez azért ritka, mint a fehér holló.

Egyébként a bútoráruházakból is hazatérhetünk összeszerelt bútorokkal, ha a kiállítódarabot szerezzük meg. (Kompromisszumos megoldás, de jelentős kedvezményekkel jár egy ilyen darab az eredetihez képest, így általában gazdára lelnek ezek a termékek is.)

Az biztos, hogy nincs választási lehetőségünk és mindennek megvan a pozitív és negatív oldala is. Az is biztos, hogy bútorvásárlásnál nem szempont, hogyan vesszük át a bútort, mert örülünk, hogy találtunk egy olyat, ami illik a lakásba és tetszik a család minden tagjának (vagy legalább a többségnek).

Mindenkinek az ízlésére bízzuk, hogy melyik helyzet a jobb, az biztos, hogy mi örömmel segítünk összeszerelni a bútorát. Ebben a bejegyzésben (linkelve a blog03) le is írjuk, miért gondoljuk azt, hogy ez jobb megoldás, mint egyedül küzdeni.